...kavarognak napok óta a fejemben.
Nem tudok szabadulni a jászberényi néptáncos fiatalok tragédiájától. Ha tőlünk távol élő idegenekről szólnának ezek a gondolatok, akkor is megviselne, úgyis, mint embert, meg úgyis, mint anyát...így meg főleg...
20km-re vagyunk Jászberénytől...az én nagylányom is néptáncos, igaz itt, nem ott...de jó kapcsolatot tartanak fenn a jászberényiekkel...ismerjük a barátokat, rokonokat...
Azt kimondani, hogy őszinte részvétem sose jó...egy idős, vagy nagyon beteg ember hozzátartozóihoz intézve azért kimondható...de nem fiatal, egészséges gyerekeknek, felnőtteknek alkotta a magyar...erre a mostanira nem is található megfelelő kifejezés a nyelvünkben...mert szavakkal nem lehet elmondani.
Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy egyikük nem tudja elfújni a 18 szál gyertyáját, és a másik kettő se sokkal többet tudhatott ennél...és a sérültek, az életveszély, és az óriási lelki trauma, ami nem hagy kívül nyomokat...de...
Ezek a fiatalok egész életüket a néptáncra tették fel. Ahhoz, hogy ide eljussanak kicsi koruktól nagy kitartás, szorgalom és óriási önfegyelem kellett,.. hogy a munkájuk, vagy a tanulás mellett ebben a neves csoportban megállják helyüket...
Ha a könnyek segítenének, akkor biztos visszasírta volna már ez az ország őket...
Most jönne az a rész, amit szavakkal nem lehet elmondani...
legyen ez helyette
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.